You are here: Home
Nyolcadikosoknak
Barabás Zoltán biológia verseny
Barabás Zoltán biológia verseny - 2018 - Döntő



Fel!
Barabás Zoltán biológia verseny 3. forduló beszámolója
2019. február 12-én a harmadik fordulóval zárult az először megrendezett és remélhetőleg hagyományteremtő Barabás Zoltán biológia verseny. A verseny három fordulóból állt. Négy csapat és egy egyéni versenyző adta be jelentkezését és mindannyian sikerrel zárták mindegyik fordulót.
Az első forduló a szegedi Tisza-part kedvelt kirándulóhelyén, a Rotary tanösvényen zajlott, 5 állomáson az erdő és a folyó élővilágával kapcsolatos feladatokat oldottak meg a résztvevők.
A második fordulóban a versenyzők iskolánk 3 helyszínén vetélkedtek. Biokémiai kísérleteket végeztek, majd csonttani és ujjlenyomattal kapcsolatos feladatokat oldottak meg. A harmadik részben a verseny névadója, Barabás Zoltán tevékenységéről töltöttek ki tesztet.
A harmadik forduló feladatát előre megkapták a versenyzők: „PET-palackok a Tiszán. A Tisza műanyag-szennyezettsége” témában előre elkészített PowerPoint prezentációjukat mutatták be 10 perces előadásban.
A verseny minden fordulójában 50 pontot lehetett szerezni, összesen 150 pontot gyűjthettek. Szoros mezőnyben született meg a végeredmény. Az alábbi táblázatban foglaltuk össze az eredményeket.
Az összesített pontszám alapján I. helyezett a Canis lupus nevű csapat, ők pénzjutalomban és könyvjutalomban részesültek. II. helyen a Csúcsragadozók csapata végzett, könyvjutalomban részesültek. A III. helyezés könyvjutalmát a Rod csapata érdemelte. A verseny egyéni résztvevője szintén könyvjutalommal külön díjban részesült.
Szívből gratulálunk a versenyzőknek és tanáraiknak, akik nem csak felkészítették diákjaikat, de el is kísérték őket és szurkoltak nekik mind a három fordulóban! Reméljük, hogy élvezték a változatos feladatokat és elviszik versenyünk hírét kollégáiknak, diáktársaiknak!
csapatok és tagjaik |
felkészítő tanár |
iskola |
pontszám fordulónként |
összesen |
||
1. |
2. |
3. |
||||
Army Bartók Fanni |
Forgó Erika |
Pallavicini Sándor Általános Iskola |
32 |
39 |
39 |
110 |
Canis lupus Patyi Olivér |
Németh Ervin |
Weöres Sándor Általános Iskola |
39 |
44,5 |
46 |
129,5 |
Csúcsragadozók |
Vizoviczkiné Patterman Ildikó |
Pallavicini Sándor Általános Iskola |
35 |
42 |
45 |
122 |
Rod Borsos Péter |
Halasiné Csúzdi Anna |
Röszkei Orbán Dénes Általános Iskola |
33 |
47 |
39 |
119 |
Egyéni Forgó Ábel |
Forgó Erika |
Pallavicini Sándor Általános Iskola |
22,5 |
35 |
32 |
98,5 |
Képek a döntőről: