Fel!
A Szegedi Eötvös József Gimnázium és Általános Iskola ebben az évben 30. alkalommal hirdeti meg a William Blake Angol Nyelvi Szépkiejtési Versenyt Csongrád megye 9-12. évfolyamos középiskolai tanulói, valamint – külön kategóriaként – az általános iskolák 7-8. évfolyamos tanulói részére. Idén is számítunk határon túli versenyzőkre. A versenyt az ELT Hungary Tankönyvkiadó támogatásával szervezzük.
Videópályázat formájában rendezzük meg a versenyt a Flipgrid (új nevén Flip) alkalmazás segítségével.
A pályamunkák feltöltésének időpontja: 2023. november 13. (hétfő) 13:00 órától november 17. (péntek) 18:00 óráig.
A verseny célja: az angol nyelvet tanuló, előadói tehetséggel rendelkező diákok számára megmérettetési lehetőséget biztosítani.
A versenyre iskolánként legfeljebb 3 fő nevezését várjuk.
A verseny témája: egy szabadon választott, maximum 3 perces angol nyelvű prózai vagy verses szöveg művészi előadása, rögzítése és feltöltése. A feltöltéshez szükséges kódot és egyéb részletes tájékoztatást a versenyzők email címére fogjuk küldeni a jelentkezés kézhezvétele után legkésőbb 2023. november 10. 24:00 óráig.
Adatvédelem: Az intézmény által kért adatokat kizárólag a verseny lebonyolításához fogjuk felhasználni, a videófelvételeket a verseny lebonyolítása után törölni fogjuk.
Zsűrizés: A bírálat brit és amerikai anyanyelvi lektorok, valamint meghívott magyar anyanyelvű középiskolai angoltanárok közreműködésével történik a videófelvételek minősége, a következetes kiejtés, valamint a művészi előadásmód alapján.
A díjazottak mindkét kategóriában könyvjutalomban részesülnek.
Nevezési díj: nincs.
Jelentkezni Google űrlap segítségével lehet elektronikus úton: https://forms.gle/fqq8LzqHFYgpNwXE6
Jelentkezési határidő: 2023. november 6. (hétfő)
Amennyiben további információra van szüksége, érdeklődhet az alábbi e-mail címen: (Erdélyi Ágota, angoltanár).>
Szegeden civil kezdeményezésre átadták a város első közösségi komposztálóját. A komposztáló létrehozásában és működtetésében (komposztmesterként) meghatározó szerepet vállalt iskolánk 12. B osztályos tanulója, Zatykó Benedek.
A cikk a delmagyar.hu hasábjain, illetve a Városi Televízó oldalán érhető el.
Dóda Dorottya (11. B) az Országos Versíró Versenyen költeményével különdíjban részesült. Felkészítő tanára: Bábáné Sándor Ildikó.
Bali Flóra 10. B osztályos tanuló a Nyelvtudományi Kutatóközpont által meghirdetett naplóíró pályázat egyéni országos döntőjében II. helyezést ért el. Gratulálunk neki is és a felkészítő tanárnak, Kisdiné Papós Ágnes tanárnőnek.
Gulyás Janka 10. A osztályos tanuló a Kínai Nyelvi Híd nemzetközi verseny magyarországi fordulóján III. helyezést ért el, és a kínai és idegen nyelvi partnerek számára meghirdetett "Gyönyörű Föld" programban kiválasztották, és Kiváló Tehetség Díjban részesült. Gratulálunk a sikerekhez!
A Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola az SZTE Konfuciusz Intézetével együttműködve április 5- én országos egész napos konferencia rendezésével emlékezett meg a Kínai Nyelv Napjáról. Az intézmény az alap- és középfokú kínai nyelvoktatás regionális központja, itt adták át a vidék első Konfuciusz Tantermét is. A 130 regisztrált jelenléti és online résztvevővel tartott rendezvényt köszöntötte Prof. Dr. Széll Márta a Szegedi Tudományegyetem stratégiai rektorhelyettese és a Kínai Népköztársaság Magyarországi Nagykövetsége nevében Wang Rui, az SZTE Konfuciusz Intézet kínai igazgatója.
A délelőtti plenáris ülésen először Erdélyi Zsuzsanna, a budapesti Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium igazgatónője a kínai nyelv oktatásáról tartott személyes tapasztatok alapján illusztrált előadást. Ezt követően Zoltai Alexandra az SZTE Konfuciusz Intézetének magyar igazgatója „Miért pont Kína” címmel beszélt a Kínában szerzett személyes tapasztalatiról. Majd Dr. Horváth Levente, a Neumann János Egyetem Eurázsia Központ igazgatója, volt sanghaji főkonzul, aki Sanghajból jelentkezett online, diplomataként megélt élményeiről tartott élvezetes beszámolót, , végül a délelőtti program zárásaként Ipolyi Éva kínai tolmács és fordító, a Magyar-Kínai Baráti Társaság alelnökétől értesülhettünk a tolmácsolás kulisszatitkairól.
A konferencia délutáni programja magyar és angol nyelvű szekció beszélgetésekkel folytatódott a kínai nyelv hatékony tanításáról és hasznosságáról. A témához kapcsolódó bemutató órák is elérhetőek voltak: a Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola Kossuth Lajos Tagintézményének 2. és 5. osztályában, valamint a gimnáziumi tagintézmény 9. évfolyamos nyelvi csoportjában tartott kínai nyelvórákat tekinthették meg az arra regisztrált érdeklődők.
A nap zárásaként a rendező intézmény főigazgatója, Dr. Gera Tibor foglalta össze a nap során elhangzott főbb megállapításokat, így itt is elhangzott, hogy nagy szükség mutatkozik az ilyen, a kínai nyelv tanításában érintett intézmények együttműködését segítő, a tapasztatokat átadó és értékelő rendezvényre. A résztvevők a jövő évi viszontlátás reményében búcsúztak el egymástól.
"Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola ELF csapata is ott volt a legjobb 10 között a Magyar Tudományos Akadémia Alumni Programja által meghirdetett középiskolás tanulmányi versenyen. Végül nagy csatában a második helyen végeztek.
A fenntarthatóság és klímaváltozás témájú versenyben összesen 686 magyarországi és határon túli csapat mérte össze a tudását. A szombati döntőbe a legjobb tíz csapat jutott."
A szeged.hu teljes cikkét az alábbi linken olvashatják.
Teljesítményükhöz szívből gratulálunk!
forrás: szeged.hu
A Magyar Tudományos Akadémia tanulmányi csapatversenyt hirdetett klímaváltozás és fenntartható fejlődés témakörben 9–12. osztályos középiskolások számára. Az MTA ALUMNI verseny döntőjébe két online forduló után iskolánk csapata 2. helyen jutott be. Szereplésüket 2023. március 4-én 10:30-tól élő közvetítésben követhetjük nyomon az MTA Youtube-csatornáján.
A csapat tagjai: Takács Dániel 11.C, Lakatos Botond 11.B és Zatykó Benedek 11.B osztályos tanulók.
Részletek: https://verseny.mta.hu/verseny
"A Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskolában egyebek között a kínai nyelvoktatás eredményei is mérlegre kerültek a tanév első félévének értékelése során. A Konfuciusz Tanterem címmel rendelkező intézmény e téren végzett munkája meghatározó a térségben.
A Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskolában (SZTEJKI) – mind a gimnáziumi székhelyen, mind az általános iskolai tagintézményekben - a kínai nyelvoktatás eredményeit is áttekintették a tanév első félévének értékelése során.
...."
A szegedi Tankerületi Központ cikke az alábbi linken olvasható tovább.
A Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola a korábbi évekhez hasonlóan megtartotta a Covid-járvány utáni első komplex – írásbeli, szóbeli – próbanyelvvizsgáját.
A vizsgát az Európa szerte egységesen kialakított nyelvi szinteknek megfelelően az általános iskolákban A2, B1, a középiskolában B2, C1 szinteken lehetett letenni.
Minden iskolatípusban az utolsó éves diákok vettek részt a vizsgákon, és a tanult első idegen nyelvek kerültek előtérbe. A nagyszámú angol nyelvvizsga mellett német és szerb nyelvből születtek eredmények.
Az eredmények az éles nyelvvizsgákon megszokott 60%-tól számítanak megfeleltnek, így jól mutatják a nyelvtudás helyi körképét.
Az általános iskolákban a tanulók 63%-a sikeresen teljesítette a 8. osztályos kimeneti szinthez tartozó 60%-os megfelelt határt, míg a motiváltabb tanulók 95%-a tett sikeres B1 (alapfokú) nyelvvizsgát.
A gimnázium 12. évfolyamán KER-szintű vizsgával mért eredmények azt mutatták, hogy a tanulók 50%-a sikeres B2 (középfok) szinten, míg a B2 nyelvvizsgával rendelkező diákok 100%-ban tudtak sikeresen teljesíteni C1 vizsgaszinten.
Gratulálunk minden résztvevőnek!
A Tiencsini Idegennyelvi Egyetem valamint a Kínai Oktatási Minisztérium Nyelvi Oktatási és Együttműködési Központja szervezésében 2022. december 16-án rendezték meg a kínai nyelvoktatás nemzetközi online konferenciáját több mint hetven meghívott vendég részvételével. A „Language as the Bridge to Form an Innovative Cooperation” című program áttekintette a kínai nyelv tanításának nemzetközi tapasztalatait és eredményeit. A program kiemelt előadójaként az Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola képviseletében dr. Gera Tibor, az intézmény főigazgatója tartott összefoglaló előadást a kínai nyelvoktatás eddig megvalósult gyakorlatáról, valamint a magyar kínai két tanítási nyelvű oktatás bevezetésének lehetőségéről. A több, mint négyórás konferencia előadói Kínán kívül számos ország színeiben vettek részt a konferencián: az oktatási szakértők, vezetők és gyakorló tanárok többek között az USA, Németország, Olaszország, az Egyesült Királyság, Kanada, valamint Kolumbia képviseletében ismertették a Kínával való oktatási és kulturális együttműködés eredményes gyakorlatait és kihívásait.
2022. november 23-án lezárult a XXIX. William Blake Angol Nyelvi Verseny videópályázata. Köszönjük, hogy több mint 50 versenyző vállalta a megmérettetésnek ezt a hagyományostól eltérő formáját. Az értékelés brit és amerikai anyanyelvi tanárok segítségével történt.
Az általános iskolai kategória (7-8. évfolyam) győztesei és kiemelt versenyzői:
1. helyezett: Bodor Blanka (Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és AMI)
2. helyezett: Marunák Petra Anna (Szegedi Dózsa György Általános Iskola)
3. helyezett: Blaho Bertalan (Szegedi SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola)
3. helyezett: Papp Vanda (Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola)
Szeretnénk továbbá kiemelni és dicséretben részesíteni a helyezetteken kívül Török Fanni és Kiss Csillag (Gedói Általános Iskola és AMI), Bihari Áron (Szegedi Gregor József Általános Iskola) valamint Mihály Abby Tiffany (Maroslelei Általános Iskola) tanulók teljesítményét.
A középiskolai kategória (9-12. évfolyam) győztesei és kiemelt versenyzői:
Szeretnénk továbbá kiemelni és dicséretben részesíteni a helyezetteken kívül Galcsik Bence (Makói József Attila Gimnázium) valamint Szabó Zsuzsanna Anikó (Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium) tanulók teljesítményét.
Szeretettel gratulálunk! A jutalomkönyveket és okleveleket az intézmények címére küldjük el. A pontszámokkal kapcsolatban itt lehet érdeklődni: >
Osztályfőnök: Erdélyi Ágota
Balla Zsóka |
Balogh Benjámin Károly |
Baráth Nikoletta Rózsa |
Bódi Hanna |
Dózsa Dániel |
Farkas Nóra |
Gazsó Regina |
Gerdenics-Nagy Kincső |
Horváth Szabina |
Johan Vejke Bercel |
Keresztesi Petra Inez |
Kiss Luca Kamilla |
Kiss Nóra |
Kovács Dzsesszika Letícia |
Kozák Kristóf |
Kurai Hanna Zsófi |
Péter Dávid Pál |
Sebők Virág |
Szabó Donát |
Szűcs Viola |
Török Amira |
Tóth Bettina |
Varga Luca Gerda |
Vass Lea |
Velő Fanni Vanda |
Osztályfőnök: Polyák Péter
Banó-Szabó Dávid |
Csóti Vivien Julianna |
Édes Emma |
Géczi Tamás Csaba |
Hegyközi Szintia Karolina |
Jankó Mirella Mirjam |
Kelsch Benjamin |
Kiss Noémi |
Mészáros Lili |
Nagygyörgy Levente |
Nagyiván Szonja Róza |
Olár Nikolett |
Olsavszky Márk Péter |
Pálfi Gergő |
Pintér Norbert Dominik |
Rácz Violetta Gréta |
Sánta József Barnabás |
Senften Davina |
Simándi Zita |
Simon Lili |
Sipőcz Szintia |
Szalai Lilla |
Szántó Márk |
Timár Ágoston Szabolcs |
Vass Martin Levente |