A Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola Szegeden és a Szeged környéki településeken egy gimnáziumi és öt általános iskolai intézményegységgel működő állami fenntartású, települési önkormányzatok által működtetett köznevelési intézmény. Az intézményben több mint 2200 diák tanul 98 osztályban. Az intézmény nevelőtestületét a székhelyintézmény és a tagintézmények 189 pedagógusa alkotja, munkájukat együttesen 25 nevelő- és oktatómunkát közvetlenül segítő alkalmazott támogatja.
Intézményünk jogelődjét a Szegedi Kistérség Többcélú Társulása hozta létre 2007-ben azzal a céllal, hogy kedvező feltételeket teremtsen a közös közoktatási feladatok szakszerű és hatékony megszervezéséhez, továbbá hogy a kistérség településein élő gyermekek, tanulók számára tegye elérhetővé a pedagógiai, szakmai együttműködés előnyeit, szervező tevékenységével járuljon hozzá az oktatás színvonalának növeléséhez. Szakmai céljaink változatlanok, a köznevelési törvény nyújtotta új keretek között is olyan lehetőségeket és nevelést kívánunk tanítványainknak biztosítani, amely egyenletesen magas pedagógiai-szakmai színvonalat garantál valamennyi tagiskolánkban, továbbá kiemelt pedagógiai céljainknak megfelelően kivételes lehetőségeket kínálunk diákjainknak az idegen nyelvek és az informatika oktatása területén.
Az intézményben rendelkezésre állnak mindazok a tárgyi feltételek, amelyek szükségesek pedagógiai céljaink megvalósításához. Az elmúlt években a tagiskoláink épületeinek többsége felújításra került, együttesen több mint 1 milliárd forint értékben. Valamennyi tagiskola rendelkezik korszerű informatikai eszközökkel, az elmúlt években együttesen több mint 250 új számítógép és közel 50 interaktív tábla került a tagiskolákba, együttesen több mint 100 millió forint értékben. Intézményünk pedagógusai ismerik és alkalmazzák ezeket a korszerű eszközöket, használatuk beépül az intézmény napi pedagógiai gyakorlatába.
Kiemelt pedagógiai céljainknak megfelelően valamennyi tagiskolánkban egységes helyi tanterv szerint oktatjuk az angol nyelvet és az informatikát, emellett általános iskolában és gimnáziumban egyaránt hozzáférhetővé tesszük a szerb és a kínai nyelv tanulásának lehetőségét. Az idegen nyelvek tanulásának ösztönzése, a nyelvtanulás hatékonyságának és eredményességének növelése érdekében próbanyelvvizsga rendszert működtetünk, ennek keretében évenként közel 400 hetedik és tizenegyedik évfolyamos tanulónk tesz próbanyelvvizsgát az állami nyelvvizsga követelményei és szabályai szerint. Ez a vizsga megbízható visszajelzést ad tanulóinknak arról, hogy felkészültek-e az állami nyelvvizsgára, ha igen, akkor az intézményünk székhelyén működő akkreditált nyelvvizsgahelyen az állami nyelvvizsgát is letehetik. Az idegen nyelvek oktatását valamennyi tagiskolánkban angol nyelvi lektorok segítik, ettől a tanévtől a gimnáziumban és egy általános iskolánkban kínai nyelvi lektor is dolgozik. Idegen nyelvi lektoraink az Amerikai Egyesült Államokból, illetve Kínából érkeztek, és nemzetközi szerződés keretében tanítanak Magyarországon.
Intézményünkben az informatika oktatása is egységes helyi tanterv szerint folyik, a tantervbe beépülnek az Európában elismert ECDL informatikai vizsga (European Computer Driving Licence) vizsgakövetelményei. Tanulóink az informatika tantárgy tanulása során az ECDL modulvizsga-rendszer egyes vizsgamoduljainak teljesítésére is felkészülnek, így az ECDL START vizsgát már általános iskolában megszerezhetik, amit gimnáziumban lehetőségük van kiegészíteni a teljes ECDL vizsgára. Az állami nyelvvizsgához hasonlóan tanulóink az ECDL modulvizsgákat is letehetik az intézmény székhelyén működő akkreditált ECDL vizsgaközpontunkban, ahol évente közel 600 modulvizsgára kerül sor.
Nevelő-oktató munkánk hatékonyságát és magas színvonalát a több településen működő intézményi szervezet adottságait kihasználó szervezeti megoldások támogatják. Intézményünk szervezete a szubszidiaritás elve alapján épül fel és működik, hogy a döntések az érintettekhez legközelebbi döntési szinten születhessenek, ahol a döntéshez már elegendő információ áll rendelkezésre. Az intézmény kiemelt céljaihoz kapcsolódó feladatok megvalósítását és az iskolaadminisztrációs, valamint a fenntartó által ránk ruházott személyügyi és gazdasági feladatainkat intézményi szinten, a többi feladatot tagiskolai szinten szervezzük és koordináljuk. A kiemelt pedagógiai céljainkhoz tartozó, intézményi szinten szervezett és koordinált feladat az idegen nyelv és informatika oktatás és vizsgáztatás, a tagintézmények közötti áttanítás, a pedagógiai-szakmai tájékoztatás, az intézmény pedagógusai közötti, tagintézményi határokon átnyúló horizontális és vertikális pedagógiai-szakmai együttműködés biztosítása.
Idegen nyelvi lektoraink, és más, elsősorban alacsony óraszámú tantárgyakat tanító pedagógusaink párhuzamosan több tagiskolánkban is tanítanak, ezzel biztosítjuk, hogy tanulóink valamennyi tagintézményünkben azonos eséllyel férhessenek hozzá az intézmény által biztosított lehetőségekhez. Pedagógusaink intézményi szinten összesen heti 120 órában végeznek tagintézmények közötti áttanítást.
Nevelő-oktató munkánk meghatározó tényezője, hogy biztosítsuk pedagógusaink szakmai tájékozottságát és munkájuk során a folyamatos szakmai együttműködést. A szakmai tájékoztatás intézményi szintű fórumai a tanévenként kétszer megrendezésre kerülő továbbképzési napok. A továbbképzési napok témáit az aktuális szakmai feladatoknak és a magas színvonalú pedagógiai munka általános megalapozását szolgáló szakmai igényeknek megfelelően tervezzük. Pedagógusaink tagintézmények és képzési szintek közötti szakmai együttműködését az azonos szakon, szakcsoportban tanító pedagógusok által alkotott intézményi szakmai műhelyek segítik, koordinálják. Intézményi szakmai műhelyeink működése a különböző tagiskolákban azonos pedagógiai szakaszban tanító pedagógusaink közötti horizontális, és az egymásra épülő pedagógiai szakaszban tanító pedagógusaink közötti vertikális együttműködést szolgálja. Az intézményi szakmai műhelyek szervezésében pedagógusaink rendszeresen látogatják egymás bemutató óráit. Évente közel 100 bemutató órát, foglalkozást szervezünk, pedagógusaink évi 3 bemutató órát látogatnak. A bemutató órákhoz kapcsolódó szakmai megbeszélések a szakmai tapasztalatcserét, a jó pedagógiai gyakorlat átadását szolgálják.
Intézményünkben alapítása óta minőségirányítási rendszer működik, amelynek keretében rendszeresen szülői igény- és elégedettségméréseket folytatunk, az intézmény kiemelt pedagógiai céljainak megvalósulását értékeljük. Az intézményi önértékelés pedagógusokra vonatkozó dokumentumai a pedagógus életpályamodellhez kapcsolódó pedagógus minősítési rendszer bevezetése után is alkalmazhatók, az intézményi minőségirányítási rendszernek az új minősítési rendszer bevezetése miatt szükségessé váló módosításait 2014-ben elvégezzük. Célunk, hogy az intézményi minőségirányítási rendszer működése a jövőben is hatékonyan szolgálja pedagógiai programunk megvalósítását, tanulóink magas színvonalú nevelését és oktatását.
Az intézményi szervezet sajátosságaiból adódóan tagiskoláink a kiemelt és közös intézményi célok összehangolt megvalósításán túlmenően nagyfokú szakmai önállóságot élveznek, hogy egységes és közös feladatainkat a helyi közösség igényeinek figyelembevételével, a helyi környezetnek és adottságoknak leginkább megfelelő módon tudják ellátni. Ezek a helyi specialitások a tagintézmények pedagógiai részprogramjaiban jelennek meg, amelyek az intézmény egységes pedagógiai programjához csatlakozva, azzal együtt határozzák meg a tagiskolában folyó pedagógiai munkát. Ilyen helyi sajátosság a szerb nemzetiségi oktatás, amely az intézmény székhelyén működő gimnáziumban, valamint Deszken és Szegeden a Szeged-Szőreg városrészben működő általános iskolánkban folyik. A gimnáziumi szerb nemzetiségi oktatást vendégtanulóként valamennyi szegedi középiskola tanulói igénybe vehetik, és az intézményben érettségi vizsgát is tehetnek szerb nyelvből. A szerb nemzetiségi oktatást ebben az évben összesen 110 tanuló, közöttük 25 vendégtanuló veszi igénybe az intézményben.
A 2014. évre vonatkozó kiemelt célunk továbbra is megőrizni és a köznevelési törvény kínálta lehetőségek és keretek között továbbfejleszteni az intézmény szervezetéből és pedagógiai programunk sajátosságaiból származó lehetőségeket. Az idegen nyelvi lektorokkal és próbanyelvvizsgával támogatott nyelvoktatás az angol, mint kötelező idegen nyelv oktatására alapozva indult az intézményben, célunk ezt a rendszert továbbvinni, és a szabadon választható idegen nyelvek irányában bővíteni. A meglévő szabadon választható idegen nyelvek, a német, olasz, francia és szerb nyelv mellett a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézete együttműködésével választható idegen nyelvként beépítjük pedagógiai programunkba a kínai nyelv oktatását és a kínai nyelvi érettségit. Új modulokkal – IT biztonság, elektronikus hitelesség, elektronikus aláírás – bővítjük az ECDL oktatást és vizsgáztatást. Az intézményi továbbképzési napok keretében továbbképzésekkel támogatjuk a pedagógus portfólió elkészítését és az új minősítési rendszer bevezetését. Pedagógiai munkánk színvonalának folyamatos biztosítása érdekében, a pedagógus életpályamodellnek megfelelően továbbfejlesztjük pedagógusértékelési rendszerünket, és a következő tanévtől az új rendszert alkalmazzuk minden tagiskolánkban.
Intézményünk székhelyintézményének pedagógiai kínálatát, adottságait, eredményeit és fejlesztési elképzeléseit a következőkben foglaljuk össze.